Ajtón belépve, cipő le majd megfordultam és a szavam is elállt mikor megláttam Nyuszit. Ő rögtön letámadott és egy hatalmas csókkal üdvözölt.
Én csak annyit tudtam nagy nehezen kinyögni hogy húha, eszméletlen gyönyörű vagy.
Ő csak mosolygott ezen majd körbefordult, én meg csak csodáltam őt ezután kaptam még egy csókot.
Majd átadtam egy kis ajándékot amit hoztam neki, örült neki.
Bementünk a szobába és megbeszéltük hogy mi történt egymással mióta utoljára voltam nála.Megmutatta a babydoll ruháit amiket rendelt,igaz a felét már legutóbb mutatta,de akkor még csak fotón láttam.
Majd elkisért a fürdőig ahol meglátta a már ébredező velem egykorút és ráfogott és csak annyit mondott hogy siessek.
Így is tettem gyors zuhany,szájvíz,dezodor és mentem is hozzá az ágyba.
Nyuszi felpattant az ágyra és megfordult én rögtön a popsiját csodáltam és pusziltam, majd a ciciket a számba tette,én szívtam nyaltam őket felváltva közben a fenekét markoltam.Mondta hogy jól csinálom,mert ma különösen érzékenyek a mellei.
Ezután mondta feküdjek a hátamra, majd bekapta a velem egykorút és egy mennyei franciában részesített.Hol lassan, hol gyorsan erőteljes vákummal, hol csak a makkot nyalogatva lágyan.Leírni ezt az érzést nem lehet ezt át kell élni.
Közben én simogattam a popsiját és lassan lehúztam a bugyit róla, egyik ujjamat benyálaztam és óvatosan bedugtam a puncijába.Aminek megörült közben a másik kezemmel a melleit fogdostam.
Mikor éreztem hogy közel a vég,leállítottam Nyuszit és mondtam neki én is szeretném őt kényeztetni.
Válasza csak annyi volt, oké ,mert különben ráülök a farkadra.
Kényelembe helyezte magát, majd fölé hajoltam és elkezdtünk csókolózni,nagyon finom csókja van.
Puszilgattam a nyakát,fülét, ezt tudom hogy nagyon élvezi. Melleit nyalogattam, és néha csókot is loptam még.Mikor már eleget húztam az agyát mondta hogy ideje lentebb mennem.
Hát így tettem lentebb csúsztam, és belenyaltam abba az isteni illatos és finom puncijába.Egyszerűen imádom őt nyalni és ezt ő is tudja,így ki is használja 🙂
Lassú nyelvcsapásokkal kezdtem neki,ami nagyon tetszett Bunnynak, közben simogattam a melleit, de ő kis mohó kérte az egyik ujjamat is.Óvatosan bedugtam az egyik ujjamat és közben tovább nyaltam,de most már gyorsabb nyelvcsapásokkal és egyre gyorsabban járt is benne az ujjam és kérésére egyre mélyebbre dugtam és ő közben simogatta a fejemet meg tolta az arcomat a puncijába. Nagyon élvezte,de mondta most már mást is szeretne érezni a puncijában.
Gumit húzott rám és háttal beleült a farkamba.Brutálisan gyönyörű ilyenkor a popsija.
Lassan kezdett el lovagolni majd begyorsított hogy csak úgy csattogtunk.
Mikor kicsit elfáradt akkor lassan mozgott rajtam, előre hátra mozogva.Közben a kezeit megfogtam és így mozgott rajtam.
Majd kaptam egy újabb gyors vágtát amíg végleg el nem fáradt.
Leszállt rólam és Nyuszi-pózba folytattuk tovább.Kettőnk nagy kedvence.
Könnyen becsúsztam újra a puncijába és eleinte lassan toltam de ilyenkor tövig bement amit nagyon élvezet.
Ahogy egyre jobban fokoztam a tempót úgy jött meg a kedvesem hangja is. Egyre többször mondta hogy “ott-ott” és hogy “ne hagyd abba” . Nem sokkal később pedig egy hatalmasat élvezett,de nekem se kellett már sok így kicsit lemaradva én is egy hatalmasat élveztem a gumiba.Ezután nem vettem még ki hanem amíg tudtam lassan toltam tövig be amit Nyuszi és én is nagyon élvezünk ilyenkor.
Majd letisztogatott és hozott egy pohár innivalót.
Beszélgettünk majd Nyuszi felajánlotta hogy megmaszíroza a hátamat. Nagyon jól esett ez a fajta kényeztetés is.
Majd mikor mondta hogy forduljak meg szinte rögtön mellém feküdt és eltüntette a velem egykorút.
Ismét kaptam egy isteni franciát, közben én kértem hogy legyen egy kis 69. Újra ízlelhettem a finom punciját míg ő nyalta falta a velem egykorút és közben pedig még a melleit is izgattam.
Mikor már kellően felizgattuk egymást újra kaptam védőfelszerelést és most kutyusban kezdünk.
Puncijába bedugtam és közben a melleit megfogtam és így kezdtem el dugni egy gyorsabban. Nagyon élveztem a kis drága, de mondta hogy még a popsijába ma még nem jártam.
Így egy kis síkosító a farkamra, de utána mondta nem is nagyon van rá szükség annyira fel van izgulva.
Így hát popsiban folytattuk tovább ugyan úgy mint ahol abbahagytuk. Én kis drágám hatalmasakat nyögött,nagyon élvezte ahogy csak én ahogy abba a csodaszép popsiban jár a farkam ki és be.
De még nem akartam elmenni így kértem hogy forduljunk misszibe.
Így is tettünk, rögtön becsusszantam a forró punciba ismét majd ráhajoltam a kedvesemre és elkezdtünk csókolózni,közben párnát tettem Bunny feje alá, ezután puszilgattam a nyakát fülét, eközben Nyuszi pedig simogatta a hátamat, és a fülembe nyögött.
Majd mikor végigcsókoltam őt a nyakától a melléig, felegyenesedtem és Nyuszi a lábait a vállamra tette és én ami a csövön kifért úgy kezdtem őt el dugni. Nagyon élvezte, mert csak ennyit mondott végig “Istenem,de jó” és hogy “jó mélyen vagy”.
Majd ezután újra elélvezett,de nekem se kellett sok a hatalmas ringó mellei látványa nekem is meghozta a végkifejletet.
Hagyott lenyugodni és ezután letörölgetett.
Mivel sajnos nem sok időm maradt így elmentem fürdeni.
Mire visszaértem Nyuszi átöltözött utcai ruhába, így is megtudtam csodálni. Nagyszerűen nézett ki.
Ajtóban még pár szót váltottunk és egy csókkal köszöntünk el egymástól. Legközelebb én fogom meglepni egy
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: